PLÉBÁNIÁNK TÖRTÉNETE
Orbán Balázs szerint a hagyomány tud egy remeteszegi kápolnáról, amelynek
nevét őrzi a városrész a Maroson túl.
A legújabb időkig csak kevés katolikus lakott ebben a városrészben.
Csak az 1980-as évek végén kezdtek itt is tömbházakat építeni.
Marosszék falvaiból, a Nyárád mentéről, de Székelyföldről is egyre több
katolikus család költözött az Egyesülés (Unirii) negyednek is nevezett
lakónegyedbe. Ez tette indokolttá egy ottani misézőhely kialakítását.
Ház vásárlása nem volt akkoriban kockázat nélküli, mert e Ceausescu rezsim
politikája miatt nem lehetett tudni, mi kerül lebontásra. A lakónegyed külső
határán látszott kevésbé kockázatosnak a vásár, s ott a Kerektó utca 2 sz.
alatti lakást megvásárolta az egyház. A közfalak eltávolítása után ez lett a
katolikus hívek gyülekezési helye. A belvárosi plébánia beosztott papjai és
remeteszegi önfeláldozó családok szervező munkájának köszönhetően,
megkezdték a hitoktatást -várva a misézési engedélyt és a vásár
jóváhagyását-, majd a változás után 1991-ben a misézést is.
Plébániai jellegéhez az állami jóváhagyást már 1990-ben megadták, de önálló
plébánost csak 1995-ben kapott a közösség Ferencz István személyében. A
plébániához 550 katolikus hívő tartozik, de ez a plébánia látja el a
mezőségi szórvány 21 településén élő híveit is.
A templomépítésének gondolata már első pillanattól felmerült és megkezdődtek
az előkészületek is.
2002-ben az új plébános Szénégető István. Ő folytatja elődje és a plébánia
megkezdett templomépítési tevékenységét. A templom építése jelenleg is folyik.
|